Zöldcsuklyás

Chapter 3

Aláfestő zene
- Silen, kik rabolták el Jacet? Melyik céh? A Vérmező nagy terület, és itt van egy úgynevezett 2 hónapos szabály, addig tartják meg a hadifoglyokat, utána megölik őket. Így fontos lenne tudni, hogy előre tervezhessünk.
- Nem tudom a nevüket sajnos, de mielőtt elmenekültek még láttam az egyikük kezén egy R betűt, amire egy kígyó volt ráfonódra.
Egy kígyó. Nem lehet egy veszélyes céh mivel nem ismerem őket, viszont az biztos, hogy déliek. Délen mindegyik csapatnak a jelében kígyó van, és ha ők azok, akkor már tudom is kihez kell mennünk elsőre, Faith. Ő is egy egyedüli harcos, mint én, a vérmezei Lila Tigris. Ismeri az összes céhet, akiknek tanyája van azon a környéken, így elég nagy segítség lehet számunkra. A búvóhelye viszont két napi járásra van tőlem, ezért holnap reggel napkelte előtt el kell indulnunk, mostantól minden perc fontos. Nézem ahogy Silen szépen lassan megnyugszik, végül ő is elalszik.
                                                                     ~ ~ ~
Senkit sem volt nehéz felkelteni, másfél hónap alatt megszokták, hogy korán kell ébredni. Mivel még sötét volt, úgy gondoltam, egyenlőre biztonságos a földön menni, ám amint elkezd világosodni mindenkit felterelek a fákra, hogy ott folytassuk utunkat. A magasban biztonságban érzem magam, itt legfeljebb egy puma támadhat ránk. Különben is, a délre vezető utakat a Dantis uralja és nem szeretnék velük fölösleges harcba bonyolódni, hiába győztem eddig ellenük, nagyon erősek. Egy véletlen sérülés akár Jace életébe is kerülhet. Aztán meg, egy puma mindig jól jön. A húsa ételt jelent nekünk, a bundájáért pedig jó pénzt lehet kapni a piacokon. 
 - Aru, megvárnál minket is? - suttogja idegesen Silen.
Annyira a gondolataimba merülök, hogy észre sem veszem, mennyire lemaradtak.
- Elnézést. - suttogom vissza. -  Viszont azért siethetnétek, így soha nem érünk oda.
Megvárom őket, míg végre beérnek. Ám ekkor egy ismerős hangot hallok.
 - Erre, erre. Beszédet hallottam. Szerintem azok az istenadta gyerekek lesznek. Most nem menekülnek el.
Szerencsére a levelek eltakarnak minket, így nem láthatnak, mégis valami miatt félek. Tudom, ha itt megtalálnak, akkor most tényleg nem lesz menekvés. Harcolnunk kell. Az pedig idő, amiből nekünk kevés van. Intek a csapatnak, hogy induljanak el gyorsan és olyan halkan, amilyen halkan csak tudnak. Így, még ha nem is olyan tempóban mint kéne, de haladunk. Hátul maradok végig figyelve, hogy senki se maradjon le. Uchia a legkisebb lány megy előttem. Alig 10 éves múlt, mégis kitartóan szedi a lábát. A csapat legügyesebb lopakodója. Félelmetesen halk és gyors tud lenni, szinte észre sem veszed, és már előtted van. 

Zöldcsuklyás

Chapter 2

Aláfestő zene
Erősnek kell lenniük, hisz a barátjuk két hét múlva halott, amennyire az itteni céheket ismerem 2 hónapnál tovább nem "tartják meg" a hadifoglyokat. Ezt mondom nekik mindig, amikor már szinte sírva kérnek, hogy tartsak szünetet az edzésben. Ez a másfél hónap nem lehetett könnyű számukra, de fejlődni kellett nekik, és ezt csak ilyen tempóban lehet. Persze még így sem elég erősek, viszont legalább így már a Vérmező szintjének alját súrolják. Minden reggel hajnalban keltem őket, majd jön a vadászat, futás, fára mászás végül a harc technika. Az elején még csapat munkát is fejlesztettem, de rájöttem, hogy az nem szükséges. Naplementekor van vége minden gyakorlásnak, utána már hagyom őket. Hiszen a pihenés is az edzés része. Silennel éjszakánként felváltva őrködtünk, így ebben a pár hónapban meglehetősen sokat aludtam. Mióta eljöttem a céhemtől nem volt rá sok időm, ezen a helyen az ember nincs biztonságban, így mindig figyelni kell.
Egyik éjszaka épp őrködtem, amikor meghallottam, hogy Silen csak forgolódik az ágyában.
 - Ha nem tudsz aludni, akkor inkább gyere őrködni te is, több szem, többet lát. - mondtam.
Rám nézett, majd felkelt és leült mellém.
 - Tudod Aru néha lehetnél egy kicsit kedvesebb is - sóhajtotta.
 - Ha kedvesebb lennék még a végén megkedvelnétek, aztán nem akarnátok elmenni - fintorogtam.
 - Na látod, ettől nem kell félned. - nevetett - Amint Jace-t kiszabadítottunk megyünk is, semmi kedvem a Vérmezőn maradni. Amúgy meg minek lettél a szövetségesünk, ha nem bírsz minket?
 - Már mondtam, mert kíváncsivá tettetek, a képességeitek nagyon jók. Mellesleg, nélkülem meghalnátok itt.
 - Valaki milyen nagyra tartja magát. Viszont sajnos be kell vallanom, igazad van. - felelte, majd lenézett a tájra. Láttam a szemében a fájdalmat, hogy ő a főnöke ennek a csapatnak és mégsem tudja megmenteni a barátját. Nem lehet könnyű neki, egyik esti beszélgetésünk során elmondta, hogy Jace számára olyan mint a testvére, így a dolog még nehezebb. Ezért is választottam az egyedül létet, egy ilyen helyen mint a Vérmező a kötődés valakihez csak gyengébbé tesz. Egy ilyen helyen elég ha a saját életemet féltem, csak stresszessé tenne ha másért is aggódnék.