Az Ilena megalakulása
1.rész
Ez a történet kiegészítés. Silenék céhének megalakulásának története Silen szemszögéből!
A fák mögül néztem, ahogy a falu, ahol eddig éltem, a lángok martalékává válik. Reggel még az volt a legnagyobb problémám, hogy melyik késemet vigyem el a ceremóniára, mely végén, ha jól teljesítek, végre én is tagja lehetek a híres Emilion céhnek. Most pedig itt rejtőzködöm, és remélem, hogy nem találnak rám az ellenség emberei. Tudom, ha észrevesznek megölnek. A kés, amit a kezemben tartok, az egyetlen fegyverem. Nem fog megvédeni. 3 órával a tűz fellángolása után, az ellenség úgy döntött, mindenki halott, és elmentek. Én meg csak néztem, ahogy szép lassan az egész életem hamuvá válik.
A nap fénye ébresztett reggel, furcsállottam, hogy anyám nem keltett fel. Ám amikor kinyitottam a szemem, és megláttam a fák ágait, eszembe jutottak a este emlékei. Oldalra néztem és ott voltak a tegnap fekete maradványai. Felálltam, mielőtt kimerészkedtem volna az erdőből körbenéztem, hogy biztos nincs egy ember sem a környéken, majd elindultam a romok felé. A falu alapjai még megvoltak, néhány ház még állt is, csak a megfeketedett falaik árulkodtak a pusztításról. Minden házba, ami megmaradt, bementem, és épségben lévő, vagy kicsit megrongálódott, de használható dolgok után kutatva. Találtam egy táskát, amilyet apám is magával vitt, amikor hosszabb útra küldte a céh. Sok minden belefért egy ilyen táskába.
Miután végeztem minden házzal, megálltam a céhszállásunk előtt. Végignéztem a falut körülvevő tájon. Bal oldalon fenyves, jobb oldalon magas hófödte hegyek. Felnéztem az égre. A nap még fényesen sütött. Hamarosan jönnek a felhők és minden bizonnyal havazni fog. Mindennap ez történik. Süt a nap, majd havazik. Ez a Havashegy. A legközelebbi város, Clein, olyan 10 kilométerre volt tőlünk a hegyekben. Végül, hiába tudtam, hogy bár arrafelé veszélyesebb, az a kevés étel és az a néhány itt-ott megrongálódott ruha, nem lett volna elég ahhoz, hogy biztonságosan megvárjam, míg a tanács tudomást szerez a pusztításról, és elindul túlélők után kutatva. Így kezemben egy késsel, elindultam a hegyek felé, Clein-be.
~~~
Már második napja sétáltam az ösvényen, amikor hirtelen hatalmas hóvihar keletkezett. Meg kellett állnom fedezéket keresni. Tudtam, ha most tovább megyek meghalok. Találtam egy barlangot, és a késemet magam előtt tartva indultam befelé, felkészülve hópárduc vagy hegyi oroszlán támadásra. Ám mélyebbre érve fényt vettem észre a barlangban. Nagyon megijedtem. Lehet azok az emberek tanyáznak itt, akik megöltek mindenkit a faluban. Őket is utolérte a hóvihar és menedéket keresve ugyanabba a barlangba bújtunk el. Félve indultam el a fény felé, viszont amint odaértem, megkönnyebbülve láttam, hogy egy nálam talán egy évvel fiatalabb fiú ül a tűz mellett. Amint meglátott felugrott, és feltartva kését nézett rám:
- Ne gyere közelebb, vagy megöllek! - mondta remegő hangon. - Megtudlak ölni.
- Nem akarlak bántani. A kés csak a ragadozók ellen kellett. - mondtam, miközben leraktam a fegyvert a földre majd, feltartottam a kezem.
A fiú félve nézett rám, de azért ő is elrakta kését.
- Hogy hívnak? - kérdezte.
- Silen. Téged?
- Jace. Mit csinálsz itt Silen? - nézett rám bizonytalanul, még mindig támadóállásban.
- Clein-be tartok. Egy csapat ember felégette a városomat, nem tudom hová mehetnék. Te Jace? Te mit keresel egy barlangban egyedül? - kérdeztem vissza.
- Rejtőzködöm. Apámmal vadásztunk, amikor egy csapat bekerített minket. Apám feltartotta őket míg én elmenekültem előlük ide. Megölték az apámat.
- És anyukád? Miért nem mentél vissza hozzá?
- Anyukám születésemkor meghalt. - magyarázta.
- Értem. Akkor ugyanolyanok vagyunk. Nincs otthonunk, se családunk. Mond csak, hogyan akartál itt túlélni?
- Tudok vadászni, tüzet gyújtani. Így nem fagyok meg és van élelem is. - mondta.
- Hány éves vagy?
- Tíz.
- Bátor egy srác vagy. Tetszik a hozzáállásod. Viszont egy valamiről elfeledkeztél.
- Miről? - nézett rám értetlenül. - Meleg és étel. Mi kell még a túléléshez?
- Víz. - jelentettem ki. - Apukád elmondta, hol találsz tiszta vizet, amit megihatsz, anélkül, hogy megbetegednél?
- Felolvasztom a havat. - mondta, minthogyha ez teljesen egyértelmű lenne.
- A felolvasztott hó fertőző. Tele van baktériummal. Forrásból szabad csak inni. Ügyes vagy, de még tapasztalatlan. Mi lenne, ha segítenék neked? Van néhány meleg ruhám és jobb késeim is vannak mint a tiéd.
- Nem kell segítség. Nem bízok benned.
- Jól van, akkor amint vége a hóviharnak, elmegyek. - néztem rá, azzal hátat fordítva neki, elővettem egy csomag szárított bagoly húst. A bagoly nagyon ritka állat, ezért a húsa csillagászati összegekbe kerül. A legtehetősebbek juthatnak csak hozzá, vagy az orvvadászok.
- Az ott bagoly hús? - kérdezte Jace.
- Igen. Kérsz? - nyújtottam felé a zacskót.
- Kösz. - vett ki egy szeletet. - Honnan van?
- A céhvezetőnk házából. Nagyon örültem, amikor megtaláltam. Soha nem ettem még. Ha nem ég le a falu, valószínűleg soha nem kóstolom meg. Úgyhogy ebből a szempontból nézve még jó is hogy ez történt. Ez a hús tényleg nagyon finom.
- Apám egyszer az egyik üzlettársától kapott. Pénz helyett adta. Azóta ez a kedvenc ételem. - nézett rám Jace.
A hóvihar este sem akart elállni, így végül ott maradtam a barlangban. Felváltva őrködtünk, így mindkettőnk kialudhatta végre magát.
~~~
Amikor felkeltem, Jace ott ült velem szemben és engem nézett.
- Elállt a havazás. - mondta.
Kinéztem és tényleg szép, tiszta, napos idő volt odakint.
- Hát akkor - tápászkodtam fel. - én megyek is. Jó volt veled beszélgetni.
Azzal elindultam kifelé a barlangból. Majd tovább az ösvényen.
