- Gyerekek nagy megtiszteltetés érte az iskolánkat...-harsogta az igazgató. A gyerekek mind izgatottan ültek az előadóban. Eddig végig a médiától elrejtőzve éltünk, de most, hogy már csak 100 évünk van hátra, megegyeztünk, hogy elmeséljük a történetünk.-...mi fogadhatjuk először az első homo amarellis-t a földön. Amarillt az ősanyánkat!
Amint elhangzott a nevünk, felsétáltunk a lépcsőn. A színpadra felérve láttuk a gyerekek arcára kiülő döbbenetet. Felemeltük a mikrofont:
- Ahogy végignézek rajtatok, manapság már senki számára sem furcsa, hogy felemás szeme van a másiknak. Pedig nem rég még ez nem így volt. Pontosan 200 évvel ezelőtt történt, hogy Amy az első amarellis gazdatestévé váltam. Egy egyszerű normális napnak indult...
2015. szeptember 21. Dominika
Az ébresztőórám csöngésére ébredtem. Kinyomtam. Nehézkesen kikeltem az ágyból. Felöltöztem, megreggeliztem, szempillaspiráloztam és már indultam is a suliba. Az órák unalmas teltek, szünetekben a barátaimmal voltam. Délután hazafelé sétáltam zenét hallgatva, amikor felnéztem az égre és észrevettem egy fényes csóvát, ami felém tartott. Ám ezt csak későn észleltem, így mire felfogtam, már nem tudtam menekülni. Ahogy eltalált, olyan érzés volt, mintha egy faág esett volna fejemre. Elkezdtem szédülni, majd elájultam.
- Dominika....-Anyám hangjára tértem magamhoz egy kórházi szobában. Körbenézve megállapítottam, hogy öten vagyunk a szobában. Anya, apa, a tesóm, egy orvos és én.
- Hogy érzi magát?-kérdezte az orvos.
- Jól.-feleltem. Az éles fájdalom a fejemben megszűnt, semmit nem éreztem. Remekül voltam.
- Valószínűleg csak egyszerű vércukorszint zuhanás lehetett-mondta az orvos a családomnak.-Nem találtunk semmilyen más betegségre utaló jelet.
***
- Istenem annyira megijedtem, amikor felhívtak a kórházból, hogy eszméletlenül találtak az utcán.-mondta aggódva anyám, miközben hazafelé mentünk a kórházból.
A ház felhatójára érve apa leállította a kocsit, én pedig csak arra vágytam, hogy felmehessek a szobámba és folytathassam a megszokott délutáni tevékenységeim.
- Gyere be!-szóltam, amikor kopogást hallottam.
- Szia.-nyitott be tesóm.
- Szia.
- Hogy vagy?-kérdezte.
- Még mindig jól vagyok.-mosolyogtam rá.
- Akkor jó.-mosolygott vissza.-Hoztam sütit.
- Imádlak!Köszönöm.-öleltem meg, majd kivettem a kezéből a kedvenc sütim.
2015. szeptember 21. Amy
A föld légkörébe belépve valamivel gyorsabb voltam, mint kellett volna, de még az elfogadható értéken belül maradtam. A felszínhez közeledve, elkezdtem túllépni a határt. A becsapódás előtt pedig már bőven túl voltam rajta. Bizonyossá vált nekem, hogy a betáplált koordinátákat nem érem el. Csak reménykedni tudtam, hogy azért túlélem. Megkezdődött a csatlakozás...
- Dominika....-egy fura nő hangjára ébredtem. Sikerült. Épp egy gazdatestre estem. Amilyen gyorsan csak lehetett belekapcsolódtam az egyik sejtjébe és elkezdtem beleolvadni a DNS-ébe. Ez egy hosszas folyamat. Ám abban a pillanatban, hogy a kapcsolat létrejött, már érzékeltem a körülöttem történő dolgokat.
A nőt, akinek a hangjára ébredtem, Anyának hívták, és eléggé idegesítő volt. Folyton csak beszélt. Az idősebbik férfit Apának hívták. A fiatalabbikat Andrew-nak. Végig csak figyeltem, mit csinálnak ezek az emberek, ám egyszer csak megszűnt a látó készségem. Ezzel együtt pedig könnyebbé vált belefolynom a test minden egyes porcikájába. Szép lassan elkezdtem begyűjteni az információkat. Elnevezések, kapcsolatok. Először ezeket kellett megtudnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése