4. Fejezet
Vacsora után összekészülődtünk a bulira, majd elindultunk felfelé a tetőtérbe. Itt már nem voltak szobák csak egy hatalmas nyílt tér és egy szauna. Sötét volt csak egy pár szíves fény világított. Mindenki fürdőruhában volt, szólt a zene, két asztalon volt a kaja meg az alkohol.
- Jó a felhozatal! - ugrott elém Lilla.
- Neked barátod van nem? - nézem rá.
- Igen de attól még nem vagyok vak. Jázmin engedd el magad picit, keress egy fiút!
- Inkább Máténak nézek fiút.
- Nem. Mindig Mátéval vagy. Ő nem lesz a barátod.
- Már a legjobb barátom.
- Jázmin! Nem szeretem amikor kiforgatod a szavaimat, pedig tudod, hogy értettem. - nézett rám mérgesen.
- Jól van Lil. - nyugtattam le. - Előbb igyunk.
- Utána beszélsz fiúkkal? - kérdezte.
- Utána beszélek fiúkkal.
Odamentünk az asztalhoz aminél egy fiú a italokat adta ki:
- Lányok, mit adhatok? - mosolygott ránk.
- Két vodka-narancs. Önként csinálod ezt, vagy kényszerítettek? - kérdeztem.
- Kényszerítettek, de neked önként. - kacsintott rám, miközben átadta az italokat.
- Köszi. - mosolyogtam rá.
Megfordultunk Lillával és elsétáltunk. Mikor távolabb értünk, megállított és megkérdezte:
- Nem tetszett?
- Nem tudom. - visszanéztem a fiúra, minket nézett. - Szőke haj, kék szem, kicsit kidolgozott test. Nem csúnya de nem is különleges.
- Pedig a te esetednek tűnik, mármint haj és szem ügyileg.
- Attól, hogy az előző barátaim így nézett ki attól még nem ez az esetem. Bár eléggé jól tud kinézni. - mosolyogta el.
- Legalább ha úgy adódik, beszélj vele. - mondta Lilla.
- Úgy lesz. Viszont keressük meg Dávidékat.
Dávid a tánctér szélén állt. Abban a pillanatban, hogy meglátott minket, megragadta barátnőm kezét és eltűntek a táncoló emberek között. Miután egyedül maradtam, gondoltam, megnézem a szaunát. Elindultam a tér jobb oldala felé, ahol egy kis elválasztó fal mögött állt a szauna. Egy kis padka tartotta vissza a vizet a földről, hogy kijjebb jöjjön és csúszós legyen a tánctér is. A kis térség majdnem üres volt, pár ember épp jött ki a zuhanyzóból és indult táncolni.
A szauna elé érve láttam, hogy csak két ember van ott. Nem szeretem a tömeget, ezért neki. Elindultam befelé. Közelebb érve azonban felismertem a két személyt. Máté és Kristóf. Egymáshoz nagyon közel ülve beszélgettek. Nem akartam zavarni, mégis egy érzés arra késztettet, hogy menjek be közéjük. Tovább mentem. A következő pillanatban Máté megcsókolta Kristófot, aki visszacsókolt. Lefagytam. Most már csak el akartam tűnni onnan olyan gyorsan ahogy tudtam. Megfordultam és elkezdtem rohanni. A padló csúszós volt, a nagy hév miatt megcsúsztam és hangos csattanással elestem. A lábamat bevágtam a padkába ahogy átestem rajta, és az innivaló is kiborult. Persze a nagy zenében nem hallották meg a kintiek, viszont Mátéék nagy is jól. Kijöttek a szaunából:
- Jázmin! - mondtam Máté. Oda akart jönni hozzám felsegíteni.
Gyorsan felpattantam és elsiettem. Találkozott a tekintetem mindkettejükével. Értetlenül néztek rám.
- Várj, vérzik a lábad! - kiabált utánam.
Az italom pótlása végett visszamentem a sráchoz aki még mindig az asztal mögött szolgált fel.
- Kérhetek még egy vodka-narancsot? - kérdeztem sziszegve.
- Valami baj van? - nézett rám a srác.
- Csak elestem. Nagyon fáj. Plusz közben még kiöntöttem az italom.
- Vérzik a lábad. Gyere ülj le. - mutatott a maga mögötti székre.
Odabotorkáltam. Leültem.
- Tessék igyál, elűzi a fájdalmat. - adta oda a poharat. - Hogy csináltad?
- Futottam a szaunánál. - ismertem be. Közben a srác egy vizes zsepivel letörölgette a sebem.
- Orvosnak tanulok. Nem nagy seb.
- Tudom. Orvosok a szüleim. Csak nagyon vérzik és fáj. - mosolyogtam rá. - Köszönöm.
- Szívesen.
- Bakonyi Jázmin - mutatkoztam be.
- Kese Jácint.
- Jácint? Tudom, hogy fiú név, de soha nem találkoztam fiúval akit így hívtak volna.
- Legalább tudod, hogy fiú név. - nevetett. - Régebben sokszor szekáltak vele, hogy lány nevem van.
- Egyébként szép név. - mosolyogtam.
- Igen, most már szeretem. Különleges. - válaszolta. - Hová jársz?
- BME.
- Mérnök? - húzta fel a szemöldökét. - Szép!
- Köszi.
Sokat beszélgettünk. Jácint igazán jó társaság volt. Vicces, kedves. Olyan hajnali kettő felé azonban elkezdtem ásítozni.
- Fáradt vagy? - nézett rám.
- Igen. - mondtam.
- Menj csak aludni. Lekísérlek.
- Köszönöm.
A szobám ajtajánál elköszöntünk egymástól, ő elindult a szobája felé én pedig a szobámba. Azonban mielőtt még kinyitottam volna az ajtót, odaszólt:
- Várj! - Felé fordultam. - Nem szeretnél holnap együtt síelni?
- Ööö... Dehogynem, persze. - mondtam, picit megilletődve.
- Akkor holnap reggel találkozunk. - mosolygott rám.
- Rendben. - mosolyogtam én is vissza. Azzal bementem a szobába.
- Attól, hogy az előző barátaim így nézett ki attól még nem ez az esetem. Bár eléggé jól tud kinézni. - mosolyogta el.
- Legalább ha úgy adódik, beszélj vele. - mondta Lilla.
- Úgy lesz. Viszont keressük meg Dávidékat.
Dávid a tánctér szélén állt. Abban a pillanatban, hogy meglátott minket, megragadta barátnőm kezét és eltűntek a táncoló emberek között. Miután egyedül maradtam, gondoltam, megnézem a szaunát. Elindultam a tér jobb oldala felé, ahol egy kis elválasztó fal mögött állt a szauna. Egy kis padka tartotta vissza a vizet a földről, hogy kijjebb jöjjön és csúszós legyen a tánctér is. A kis térség majdnem üres volt, pár ember épp jött ki a zuhanyzóból és indult táncolni.
A szauna elé érve láttam, hogy csak két ember van ott. Nem szeretem a tömeget, ezért neki. Elindultam befelé. Közelebb érve azonban felismertem a két személyt. Máté és Kristóf. Egymáshoz nagyon közel ülve beszélgettek. Nem akartam zavarni, mégis egy érzés arra késztettet, hogy menjek be közéjük. Tovább mentem. A következő pillanatban Máté megcsókolta Kristófot, aki visszacsókolt. Lefagytam. Most már csak el akartam tűnni onnan olyan gyorsan ahogy tudtam. Megfordultam és elkezdtem rohanni. A padló csúszós volt, a nagy hév miatt megcsúsztam és hangos csattanással elestem. A lábamat bevágtam a padkába ahogy átestem rajta, és az innivaló is kiborult. Persze a nagy zenében nem hallották meg a kintiek, viszont Mátéék nagy is jól. Kijöttek a szaunából:
- Jázmin! - mondtam Máté. Oda akart jönni hozzám felsegíteni.
Gyorsan felpattantam és elsiettem. Találkozott a tekintetem mindkettejükével. Értetlenül néztek rám.
- Várj, vérzik a lábad! - kiabált utánam.
Az italom pótlása végett visszamentem a sráchoz aki még mindig az asztal mögött szolgált fel.
- Kérhetek még egy vodka-narancsot? - kérdeztem sziszegve.
- Valami baj van? - nézett rám a srác.
- Csak elestem. Nagyon fáj. Plusz közben még kiöntöttem az italom.
- Vérzik a lábad. Gyere ülj le. - mutatott a maga mögötti székre.
Odabotorkáltam. Leültem.
- Tessék igyál, elűzi a fájdalmat. - adta oda a poharat. - Hogy csináltad?
- Futottam a szaunánál. - ismertem be. Közben a srác egy vizes zsepivel letörölgette a sebem.
- Orvosnak tanulok. Nem nagy seb.
- Tudom. Orvosok a szüleim. Csak nagyon vérzik és fáj. - mosolyogtam rá. - Köszönöm.
- Szívesen.
- Bakonyi Jázmin - mutatkoztam be.
- Kese Jácint.
- Jácint? Tudom, hogy fiú név, de soha nem találkoztam fiúval akit így hívtak volna.
- Legalább tudod, hogy fiú név. - nevetett. - Régebben sokszor szekáltak vele, hogy lány nevem van.
- Egyébként szép név. - mosolyogtam.
- Igen, most már szeretem. Különleges. - válaszolta. - Hová jársz?
- BME.
- Mérnök? - húzta fel a szemöldökét. - Szép!
- Köszi.
Sokat beszélgettünk. Jácint igazán jó társaság volt. Vicces, kedves. Olyan hajnali kettő felé azonban elkezdtem ásítozni.
- Fáradt vagy? - nézett rám.
- Igen. - mondtam.
- Menj csak aludni. Lekísérlek.
- Köszönöm.
A szobám ajtajánál elköszöntünk egymástól, ő elindult a szobája felé én pedig a szobámba. Azonban mielőtt még kinyitottam volna az ajtót, odaszólt:
- Várj! - Felé fordultam. - Nem szeretnél holnap együtt síelni?
- Ööö... Dehogynem, persze. - mondtam, picit megilletődve.
- Akkor holnap reggel találkozunk. - mosolygott rám.
- Rendben. - mosolyogtam én is vissza. Azzal bementem a szobába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése