Egyetemek Sítábora

1. Fejezet

 A buszra vártunk. Dávid, Lilla, Máté és én. Körülöttünk sok más egyetemistával együtt. Mind bőröndökkel, sílécekkel, sícipőkkel és síruhában. 

 Még szeptemberben találtam rá az Egyetemek Sítábora elnevezésű programra. Amint megláttam tudtam ez a megfelelő rendezvény ismerkedni, ami a legjobb barátomra Mátéra rá is fért volna. Abban a hónapban lett vége 2 és fél éves kapcsolatának Ákossal, amely nagyon megviselte őt. Amikor előálltam az ötlettel a legjobb barátnőmnek egyből jönni akart velünk és természetesen a barátja is. Így hárman felkaroltuk Mátét, különböző programokat szerveztünk neki, hogy jobban legyen és a táborban már újult erővel ismerkedhessen. Most pedig itt voltunk. Bár tervünk nem teljesen valósult meg de Máté már majdnem a régi volt.

 - Már 10 perce itt kéne lennie a busznak. Így nem fogunk elindulni kilenckor. - mondta nekem, mivel Dávid és Lilla egymással voltak elfoglalva. 

 - Ma úgysem síelünk, szóval nem olyan nagy baj ha nem pontosan indulunk. - válaszoltam.

 - Azért itt lehetne már. - nyugtalankodott. 

 - Minden rendben? - néztem rá kérdőn.

 - Persze, persze csak indulhatnánk már.

 - Máté... 37-en vagyunk. Ahogy nézem sok a fiú...

 - Tudom Jázmin. - szakított félbe. - Már lecsekkoltam mindegyiket. - mosolyodott el.

 - Akkor miért vagy ideges?

 - Annyira szeretted volna, hogy eljöjjek, hogy nem mondhattam nemet, de én nem tudok síelni. - vallotta be.

 -  Tessék??  - lepődtem meg. - Nem azt mondtad, hogy síeltél már?

 - Nem mondanám síelésnek. Egyszer anyáékkal elmentem Eplénybe. Oktatóm sem volt és elsős gimis voltam, szóval nem mostanában.- magyarázta.

 - Oh... mondhattad volna. Találtam volna másik programot. - szomorodtam el.

 - Úgy fel voltál dobódva tőle, gondoltam bele megyek, mielőtt még feljöttek volna az alsó szomszédok az ugrándozásod miatt.

 -  De... - ekkor bevillant valami. - Hát ez remek! Ezzel fogsz ismerkedni! Keresel valami helyes pasit és megkéred, hogy segítsen megtanulni! Majd mindig felsegít amikor elesel, jegeli a lábad ha bedagad...

 - Jól van, jól van Jázmin. - nevetett, majd elhallgatott és a fejével az egyik fiúra bökött és huncut nézéssel megjegyezem. - Mondjuk ő taníthatna.

Végre megérkezett a busz. Leszállt a szervező. Keller Ágota néven mutatkozott be, elmondta a tudnivalókat, majd elkezdtünk bepakolni.

***

 A leghátsó előtti ülésre ültünk le Mátéval. Természetesen én ültem az ablak mellett mint mindig.  Egy ideig néztem ahogy az emberek egyesével felszállnak. Megmondják a nevüket, az iskolájukat, majd helyet keresnek és leülnek. 

 - Papp Kristóf. ELTE Állam- és Jogtudományi Kar. - azonnal felkaptam a fejem az ismerős hang hallatán és ott állt a volt gimis barátom. Végzős évünk nyarán szakítottuk. Barátságos elválás volt. Mindketten szerelmesek voltunk még egymásba, de ő akkor még Debrecenbe készült egyetemre. Azóta nem hallottam felőle.
 Végig követtem a szememmel ahogy helyet keres magának. Végül a busz közepe felé leült egy lány mellé, valószínűleg csoporttársa volt. 

 -Tetszik a srác? - bökött oldalba Máté, ezzel kizökkentve a gondolataimból.

 -Tessék? - kérdeztem vissza.

 - Elég feltűnően bámultad. - mosolygott rám. - Jól néz ki. Magas, vékony alkatú. Sötét haj, sötét szem. Bár figyeltem mikor vártunk a buszra... nem biztos, hogy a te eseted. 

Tudtam mire gondol. Azt hitte Kristóf meleg.